A csempe

Lakásfelújítás vagy építkezés során a csempe és a padlólap kérdése nagyon kényes, hiszen nem csupán egy stabil burkolatot képez, hanem igen meghatározó az esztétikai értéke a későbbiek folyamán.
A csempe, illetve padlólap választása fokozott figyelmet igényel, hiszen ez egy olyan burkolatot fog képezni a felületen, melyet nem igazán cserélünk túl gyakran. Egy-egy hidegburkolt felület sokszor hosszú évekig vagy évtizedekig tartós marad, így egyáltalán nem mindegy milyen is az a felület, amit olyan hosszú időn keresztül kell használnunk és látnunk.
Két fő szempont játszik nagy szerepet csempe választás esetén. Elsősorban tudni kell milyen helyiség falára vagy aljzatára fog kerülni, ebből adódóan a funkcionális választás már csak anyagismeret kérdése, amiben szakember segítségét érdemes igénybe venni.

Másik fő szempont a lakás, ház, illetve a helyiség stílusa, melyhez nyilvánvalóan illeszkednie kell a burkolatnak, valamint azt is érdemes megtervezni, hogy a későbbiekben, ha változtatásra kerül sor, milyen szín és forma illik majd ahhoz a stílushoz is, ehhez mérten kell meghatározni, hogy milyen esztétikai szempontoknak feleljen meg a kiválasztásra kerülő csempe.
Manapság már szinte nem létezik olyan szín és forma, mely ne lenne megtalálható csempe vagy padlólap kivitelben, ezért egész nyugodtan előre el lehet dönteni, hogy milyet szeretnénk, hiszen a kereskedésekben, még ha nem megtalálható pontosan az a külső, azt katalógusokból, külföldi forgalmazóktól meg lehet rendelni a kereskedésen keresztül.
Pontosan ezért is érdemes jó előre tervezni, és nem előző nap, amikor a hidegburkoló már jön, hogy elkészítse a burkolatot, hiszen egy-egy ilyen rendelés, akár hat hetet is igénybe vehet, attól függően, hogy mely ország forgalmazójánál találtunk rá a kívánt csempe vagy padlólap fajtára.
Jelen oldalon nem kívánunk mélyen belemenni az anyagismereti kérdésekbe, csupán olyan szinten, ami Önt hozzásegíti a tökéletes választáshoz.
Az itt fellelhető írásokat érdemes végigolvasni csempe kiválasztása előtt, hiszen lehetséges, hogy éppen egy írás egy óriási hiba elkövetését előzi meg az Ön számára.
Alapvető információkat nyújtunk annak érdekében, hogy Önnek nagyobb rálátása legyen a témára anélkül, hogy különböző szakkönyveket kellene végigolvasnia.
Azon kérdésekben, melyekre nem talál választ a cikkek között, szakértő csapatunk szívesen segítségére lesz, akár e-mail-en, akár telefonon, akár személyesen telephelyünkön, ahol azonnal ki is választhatja az Ön számára leginkább megfelelő csempe fajtát.
Kellemes tájékozódást kívánunk az oldalon!